Momo Új, Akciós, típusspecifikus Momo bőr váltózsák, beépítő kerettel Fiat Punto 1, 1993-1999-ig típushoz a tuning outletben...
Ki ne ismerné az olasz MOMO Tuning céget, amit leginkább a gyönyörű kormányai és alufelniei tettek híressé? A cég sikertörténete az 1960-as években kezdődött. Giampiero Moretti, amatőr versenyző egy barátja készített egy, az addigiaktól nagyon eltérő kormányt versenyautójába. Kisebb volt ugyan a többinél, de sokkal nagyobb fogási felülettel rendelkezett, ami kiváló tartást kölcsönzött a kormánynak, ugyanakkor sokkal praktikusabb és kényelmesebb is volt elődjeinél. Ez volt az, ami sokak figyelmét felkeltette, köztük egy Ferrari versenyzőét, John Surtees-ét is, aki ki is próbálta az új eszközt Forma1-es autójában. Ebben az évben meg is nyerte a világbajnokságot és ezzel hírnevet hozott Moretti-nek is. Így lett ebből a kis próbálkozásból a nagy üzlet: 1996-ban Verona mellett, Tregano-ban nyitották meg saját gyárukat, itt kezdődött el a MOMO termékek nagyüzemi gyártása (Moretti-Monza). Az első megrendelés a Ferraritól érkezett, ők az összes versenyautójukba MOMO kormányt akartak. A mai napig is ilyen kormányokat találhatunk a F1-es autókban, ami kiváló garancia a termék minőségére. A Ferrarinál jobb ajánlólevélre nem is volt szükség, hamarosan megnyílt a nemzetközi piac is számukra, majd később - hasonló sikerrel - a könnyűfém felni gyártást is beindították. Az 1980-as évek elején MOMO két fő részleget hozott létre: a MOMO Design, mint önálló design stúdió létrejöttét az a tény támasztotta alá, hogy a MOMO termékek sikerességében - rendkívüli minőségük mellett - a kinézetük, szépségük is hatalmas szerepet játszott. A MOMO Design mellett, 1983-ban indult el a MOMO Corse részleg, ami kiváló minőségű versenyfelszerelések és eszközök gyártására és forgalmazására specializálódott, mind a mai napig. A MOMO neve világszerte a magas színvonalú, minőségi termékeket fémjelzi – ezt az igényes és ellenállhatatlan tervezéssel és kivitellel párosítva pedig egy rendkívül népszerű, közkedvelt brand-et alkot, elsőrangú opciót nyújtva mind az utcai, mind a versenyautókhoz. A MOMO legismertebb és legszélesebb választékban kapható termékei a különböző kormányok, alufelnik és sebesség-váltó gombok, de ezek mellett még számtalan külső és belső elemet találhatunk termékpalettájukon. A MOMO Corse termékeit két csoportra oszthatjuk: a Tuning termékek az utcai autókhoz, míg a Racing termékek szigorúan a versenyautókhoz, versenysporthoz készülnek. A Tuning termékek közt mindent megtalálhatunk, amire hétköznapjainkban szükségünk lehet, így (többek között) sport pedálokat, küszöbvédőket, sport szőnyeget, sportüléseket, öveket és övpárnákat, sport tükröket, toronymerevítőket és kipufogó végeket. A Racing termékek palettáján szinte mindezt megtalálhatjuk versenyautókhoz is, viszont itt a kínálat már kiegészül a különböző verseny felszerelésekkel, úgy mint overallok, sisakok, kesztyűk és más technikai eszközök. A MOMO szlogenje: Design, innováció és biztonság – e három kiemelkedő tulajdonság az, ami a piacvezető márkává teszi a föld több, mint 50 országában. Az egyedüli hátránya talán a magasabb árfekvés de hát a minőséget, mint máshol, itt is meg kell fizetni.
Amennyiben van raktáron 1-2 munkanap, külföldi rendelés esetén kb. 2-6 hét az átfutása.
A termékekre 12 hónap garancia vonatkozik !!!
Szia! Balázs vagyok, hívj most és minden kérdésedre választ adok!
Hívj a +36 70 234 56 00 telefonszámon, mert 5 perc alatt rengeteget hasznos infót tudok neked adni, amelyek segítségével garantáltan, olyan tuning alkatrészt tudsz választani, amely a Te igényeidre lesz szabva és nem lesz vele gondod soha.
Kérdések és válaszok Momo Új, Akciós, típusspecifikus Momo bőr váltózsák, beépítő kerettel Fiat Punto 1, 1993-1999-ig típushoz termékünkhöz:
Kezelhetjük az adataidat?
Alulírott, az "Elfogadom és küldöm" gomb megnyomásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, akár egy kattintással.